20 ‘előtte-utána’ fotó, amiről nem tudjuk levenni a szemünket

Az élet elkerülhetetlen része a változás, melyet mindenki kivétel nélkül a saját bőrén is megtapasztalhat, függetlenül attól, hogy az élet mely szakaszában ér el kiemelkedő eredményeket. A művész sokkal ügyesebben rajzol, mint 10 éve, az irodai dolgozó az idő haladtával rutinból “üti” a klaviatúrát, de még az orvosok is évről-évre folyamatosan tapasztaltabbá és rátermettebbé vállnak a feladataik ellátására. Egyes emberek előtte-utána fényképeken is megörökítik ezeket a jól észlelhető változásokat, melyek így, vizuális formában válnak igazán szembeöltővé.

A művész, aki Cristiano Ronaldo fejszobrát készítette úgy döntött, hogy megéri megpróbálni még egyszer.

,,Nem aggódom, hogy a gyermekemet összecserélték-e a kórházban: íme a pici babám három héttel a szülés előtt és három héttel a szülés után.”

 

Nemcsak a városok fejlődnek, de olykor bizony még a folyók is.

Egy művész saját magáról készített portréja 13 és 23 évesen.

Metamorfózis előtt és után.

A szeretet ereje: örökbefogadás előtt és után.

A rajztudás fejlődése, 13 év távlatából.

A berlini fal egyszer még örökkévalóságnak tűnt.

Egy katona, aki örök barátságot kötött ezzel a háború közben megmentett kiskutyával.


Olykor egy egész tó is képes köddé válni.

Farönkből faragott Gandalf előtte és utána.

Csillagok háborúja: 1977-ben és 2016-ban.

Animas-folyó: a közelben történő hihetetlen környezetszennyezés előtt és után.

Londonderry, Észak-Írország: 1969-ben és 2013-ban

Egy szemléletes képpár, ami bizonyítja, hogy nem az okostelefonok, hanem az emberek információ iránti vágya a “hibás”.

,,Ne aggódj, nem nő nagyra” – mondták. ,,Ez ilyen apró cukorfalat” – mondták.

58 évnyi fejlődés.

Újrateremtett fotó.

forrás: liked.hu

18 nevetséges pillanat, amikor az embereken jókor, jó helyen volt a megfelelő póló

Mókás, egyedi pólója valószínűleg mindenkinek van. Na de mi arra az esély, hogy pont hozzáöltözöl a pillanathoz, amikor viseled? Nem sok. Vajon meddig fogja emlegetni a srác például, hogy amikor a suliban bombariadó volt, ‘Én vagyok a bomba’ feliratú pólót viselt? Vagy a srác, aki Tel-Avivban mászkált az Elemi ösztön híres jelenetét ábrázoló pólójában, amikor nem másba botlott bele, mint Sharon Stone-ba?? Egy a millióhoz. Mutatunk még néhány ilyen alkalmat, fantasztikusak!

A képen Justin Verlander amerikai baseball-játékos látható, aki előtt a sorban egy ifjú kis rajongója állt. A kép elkészülte után megkocogtatta a fiú vállát, volt meglepődés… :)

Sosem értettem, vajon miért fekete a pólóm ujja. Aztán végre megértettem, amikor megláttam ezt a srácot. :)

Elolvasom a cikket “18 nevetséges pillanat, amikor az embereken jókor, jó helyen volt a megfelelő póló”

Úgy fogsz vigyorogni, mint egy idióta, miután megnézted ezt a 16 megható képet

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világ már visszafordíthatatlanul elromlott. Elég csak megnézni egy esti híradót, vagy megnézni néhány híroldalt, hogy megbizonyosodjunk róla: az emberi jóság végleg elveszett. De van egy jó hírünk azok számára, akik már majdnem kiábrándultak a világból: igenis léteznek jó emberek, létezik önzetlenség, történnek még olyan dolgok, amelyek visszahozzák az emberiségbe vetett hitünket. Nézd csak meg ezeket a képeket, ha nem hiszel nekünk! :)

A 15 éves  Anthony Borges megmentette osztálytársai életét azzal, hogy az osztályterem ajtajának támaszkodott, hogy megakadályozza a fegyveres támadó bejutását a terembe, aki az iskolájukban lövöldözött. A fiút az ajtón át ötször lőtte meg a támadó. Mielőbbi gyógyulást, egy igazi hős!

Ez a férfi minden nap megáll, hogy ivóvizet biztosítson az állatok számára egy különösen száraz területen, Kenyában.

Brian, a nyugdíjas dublini úriember minden estéjét azzal töltötte, hogy 50 adag curryt készített a környék hajléktalanjai számára.

Elolvasom a cikket “Úgy fogsz vigyorogni, mint egy idióta, miután megnézted ezt a 16 megható képet”

18 ember, akivel nagyon nem könnyű együtt élni

Nem vagyunk egyformák, ez főleg az együttélés során derül ki. Legyen szó testvérekről, szülőkről, gyermekekről vagy később párokról, házastársakról – mindenkinek vannak olyan szokásai, amitől a másik legszívesebben kirohanna a világból. Persze szeretjük egymást, és emiatt elviseljük a kis hülyeségeket, és csak legyintünk rájuk, de néha azért igazán be tud telni a pohár. Főleg ha nem családtagról van szó otthon, hanem kollégákról a munkahelyen. Vagy ami még rosszabb: ha a főnökünkről van szó…. :)

,,A feleségem így szokta kibontani a kenyeret. Egy szörnyeteggel élek együtt…”

,,A húgom diplomája a kocsijának a hátsó ülésénél szolgál, mint lábtörlő. Látszik, hogy sok hasznát veszi az életben…”

Elolvasom a cikket “18 ember, akivel nagyon nem könnyű együtt élni”

15 nő, akik sokkal jobban néznek ki egy merész hajvágás után

Néha minden nőnek szüksége van egy ‘újraindításra’, vérfrissítésre. És ehhez lehet, hogy nem szükséges más, csak egy merőben új, merészebb frizura. Egy ügyes hajvágástól felfrissül a nőiesség, új dimenziók nyílnak meg, és megsokszorozódnak a bókok, ami a nőknek annyira kedves. Kedves nők, lányok, asszonyok! Néha merjetek újítani, nem szabad hagyni, hogy az unalom átvegye az irányítást! :)

Elolvasom a cikket “15 nő, akik sokkal jobban néznek ki egy merész hajvágás után”