Azt hitte, egy órát kap ajándékba – amikor kinyitotta a dobozt, sírva fakadt!

A lány barátja régóta vágyott egy Apple órára – elérkezett a férfi születésnapja, és előkerült a meglepetés. Azonban a dobozban valami egészen más lapult. Ha megnézed ezt a rövid kis videót, a te napod is jobb lesz egy picivel, ez biztos! :)

A pár régóta próbálkozott már a gyermekvállalással, azonban eddig nem jártak sikerrel. A férfi reakciója alapján azt kell, hogy mondjam, egy kisbabára sokkal jobban vágyott, mint valami flancos okosórára. És az is biztos, hogy nagyon jó apuka lesz belőle. Lám-lám, a kemény, tetovált külső igazi érző szívet rejt! :)

14 bizonyíték, hogy az égvilágon semmit nem lehet a férfiakra bízni

Lássuk be: a férfiakra nehezen lehet rábízni olyan dolgot, amit tökéletesen kell elvégezni. Ezzel szerintem mindenki egyetért, attól függetlenül, hogy férfi vagy nő-e az illető. A férfiak egész más bolygóról származnak mint a nők, ez tuti. Gyerekesek, mindenből viccet csinálnak, nem képesek komolyan venni az életet. Ez még azokra is igaz, akik stabil munkahelyen, vezető beosztásban dolgoznak jó pénzért. Ahogy véget ér a munkaidő, a komoly, határozott férfi szerepe lehull, és a nagyra nőtt gyermek nyer teret.

A következő képek azt bizonyítják, hogy a feleségeknek mennyire nincs könnyű dolguk a férjeikkel. Kedves férfiak, tekintsetek erre a válogatásra kellő humorral, ne sértődjetek meg! Be kell látnunk, hogy mi ilyenek vagyunk. Majd elkészül egy összeállítás az érem másik oldaláról is… :)

Feleségek vallomásai következnek arról, hogy milyen is az élet a férjükkel/élettársukkal.

“Erre jöttem haza a munkából.”

“Megkértem a férjemet, hogy rakjon fel egy adag spagettit a tűzhelyre…”

“Egyetlen órára hagytam magára a gyereket a férjemmel…”

“Megkértem a barátomat, hogy hozzon 6 szem krumplit.”

“Ezt az üzenetet csúsztatta be a férjem a fürdőszoba ajtaja alatt.” (“Fejezd már be a kakilást, hiányzol.”)

Elolvasom a cikket “14 bizonyíték, hogy az égvilágon semmit nem lehet a férfiakra bízni”

16 óriási állat, amely valóban létezik – az ötödiktől rémálmaim lesznek

Nem szokványos méretű állatok, amelyek hiszed vagy sem, de tényleg léteznek, és ezek a fotók valódiak, nem photoshoppal készültek. Vannak köztük aranyosak, de a legtöbbjükkel nem szívesen találkoznánk. Akadnak olyanok is, amiket jobb lett volna nem látni, mert este nem biztos, hogy jól fogunk aludni…

1. Az óriás japán rák Japán körüli vizekben fordul elő, két ollója közti távolság 3,8 méter is lehet, testsúlya elérheti a 20 kilogrammot is.

2. Az óriási Weta szöcske Új-Zéland környékén él. Te is etetnéd a kezedből?

Elolvasom a cikket “16 óriási állat, amely valóban létezik – az ötödiktől rémálmaim lesznek”

A sebész visszaadta a lány önbizalmát…Így néz ki most, a műtétek után!

A 20 éves wales-i Ellie Jones egy ritka fejlődési rendellenességben szenvedett: kiderült, hogy alsó állkapcsa megállt a növésben gyerekkorában. A betegség annyira ritka, hogy nincs neve, viszont szemmel látható tüneteket produkál.

Érthető módon Ellie egész fiatalkorát megpecsételte ez a probléma, ezért úgy döntött, hogy véget vet ennek, és felkeres egy szájsebész specialistát.

Az első műtétet 16 éves korában végezték el rajta, amely akkora fájdalmakat okozott Ellie-nek, hogy egy hónapig beszélni sem tudott, és alig bírt enni. Azóta átesett több korrekciós beavatkozáson is, teljesen felépült, és boldogabb mint valaha.

Az addig zárkózott, szótlan lányból mára egy önbizalommal teli ember lett, aki imádja az életet és kiélvezi minden pillanatát.

Csodálatosan néz ki! :)

20 ember, akik túlzásba vitték a szilveszteri bulizást

Kegyetlenül telhet az újév első napja ezeknek az embereknek. Hiába, a szilveszteri bulik ritkán szólnak a visszafogott italozásról, ha házibuliba keveredik az ember. Ilyenkor sajnos a haverok sem segíthetnek, mert ők is túl részegek ahhoz, hogy egyáltalán felmérjék, hogy mi a helyzet.

 

Íme hát húsz ember, akik ma biztosan megfogadták, hogy soha többé nem isznak. De mint tudjuk, ez a fogadalom nem szokott sokáig tartani. :D

Elolvasom a cikket “20 ember, akik túlzásba vitték a szilveszteri bulizást”