latnodkell

7 kép, ami megmutatja, hogyan változnak meg a párkapcsolatok az idő múlásával

Uramisten, ez MENNYIRE így van! Az idő előrehaladtával sok minden megváltozik egy kapcsolatban, és ezt most apró képregény formájában is megmutatjuk nektek. Mi visítunk a nevetéstől. :)

Aki élt már hosszútávú kapcsolatban, tudja, hogy szép lassan elmúlik a nagy fellángolás, az újdonság varázsa. Ez így van rendjén, minél inkább megismerjük a másikat, annál inkább mutatjuk ki az igazi énünket, és elkényelmesedünk. A kezdeti titokzatos, izgalmas kapcsolat helyét átveszi egy sokkal erősebb kötődés, és minél több időt töltünk a másikkal, annál több dolgot engedünk meg magunknak, hiszen a tomboló szerelem átalakul egy egy erős ragaszkodássá, szeretetté (már ahol az elején valójában szerelemről volt szó), ami sokszor jobb is, mint az elvakult szerelem.

És míg az elején figyelünk arra, hogy szépek legyünk, mindig mosolyogjunk, ahogy telnek a hónapok és évek, ez az “álarc” lehull, mert tudjuk: aki mellettünk van, tényleg egy igazi társ, aki úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és nem kell állandóan megfelelni az elvárásoknak.

Ez mindenkinél így van, és persze nem teljes eligénytelenedésre és a másiktól való elhidegülésre kell gondolni (sajnos ilyen is van, ez esetben a két ember mégsem egymásnak való), hanem egy mókás átváltozásra, ami a kapcsolat elején teljesen valótlannak tűnt. Mára pedig teljesen normális. :)

A rajzokat egyébként Sarah Andersen készítette, akinek ezen kívül még rengeteg vicces, a saját életén alapuló rajza van, érdemes megnézni a honlapját.

kapcsolathosszurovid

12 meglepő tény az ételekről, amely téged is le fog nyűgözni
A férfi, aki a macskájával újra eljátsza a leghíresebb filmes jeleneteket
18 nihilista ember, akik hihetetlen lazasággal sz*rnak a világra
15 rajz arról, hogy milyenek a lányok a női magazinok szerint és a valóságban
15 ház, ami tökéletes befektetés akkor, ha nem szereted a szomszédokat – a kilencedik varázslatos!
24 Csodálatos közös tetoválás legjobb barátoknak és barátnőknek
20 macska, aki állandó rettegésben tartja a család kutyáit
14 híres logó, amelyek rejtett üzenetet hordoznak!
16 szokatlan fotó, amely megmutatja, hogyan néznek ki valójában a filmek, speciális effektek nélkül
12 kép amely megmutatja, hogyan látják a világot a színtévesztők
Ez a férfi körbeutazta a Földet, és mindenhol bement a Mekibe. Ezek voltak a legjobb és legrosszabb ételek, amiket evett!
Könnyesre fogod nevetni magad az év magyar önéletrajzán!