18 tárgy, aminek a megalkotója megérdemelné az év legrosszabb tervezője díját

Hirdetés


Valamiért imádjuk azokat a fotókat, amelyek olyan tervezési ballépéseket mutatnak be, amelyre látszólag semmiféle logikus magyarázat nem létezik. Merthogy egy tervezési folyamatban rengetegen vesznek részt: az ötletgazdán kívül a tervező(k), rajtuk kívül azok, akik elkészítik a gyártáshoz szükséges dokumentációt, végül pedig a gyártó. Annak ellenére, hogy soklépcsős folyamaton megy keresztül minden ötlet, vannak olyan termékek, amelyeknél valószínűleg nagyon álmos lehetett az összes, a tervezésben résztvevő ‘láncszem’, vagy már annyira unják a melójukat, hogy a végeredmény egy igazi katasztrófa lett. Mi viszont ANNYIRA imádjuk ezeket, és a legszebb az, hogy ti is! :D

Semmi sem gyorsítja fel jobban a reggeli ébredést, mint a kávé illata és a szemeink kiszúrása.

Ez egy igazán apró radiátor.

Nem valószínű, hogy a szeptember 11-i események New York büszkeségei közé tartoznak.

Egy kétkamerás kínai okostelefon, aminek valójában egyáltalán nincsen két kamerája.

Hirdetés

,,Az orvosi rendelőmben a légfrissítő szemen lövi a férfiakat, miközben a kis dolgukat végzik.”

Valószínűleg úgy gondolták, hogy minél mosolygósabb rajta a gyermek, annál többen veszik majd.

Hátulról nézve ez határozottan úgy tűnik, mint egy cselekvésre ösztönzés.

Ez a kerékpárút a bonyolultsága miatt kizárólag profiknak ajánlott.

,,Ennyiből tart kinyitni a háztömbünk új számzáras kiskapuját.”

Egy szelektív szemétgyűjtésre ösztönző kuka, ami valójában csak szemfényvesztés.

Aranyos ülőgarnitúrát szerettek volna a fotójukkal, de valami nagyon félresiklott.

WC-álcázás level: végtelen.

Általában az ilyen festések jelzik, hogy hol nyílik az ajtó, ezzel elkerülve, hogy valaminek neki csapjuk…de nem itt.

Hiába van rajta mértékegység-skála, az alumíniumon akkor sem látjuk, hogy mennyi van benne.

Ez nem a legpraktikusabb ajtófogantyú.

Teljesen haszontalan (nem domború) Braille-írás.

Bikini fehérnemű dinoszaurusz-alkatú férfiaknak.

Kíváncsi lennék, hogy a tervezőjük hogyan inna belőlük mondjuk forró teát.

B, mint biztonság.

Csak egy harisnya, amiben pont úgy nézhetsz ki, mint akinek összezúzták a lábát.

Ha azt hitted, hogy a szemkiszúrós bögrénél nem lehet rosszabb, akkor ezt nézd meg többször is jó alaposan…😏

A legújabb (helytakarékos) fapados repülőgép ülések.

Egy 60 ezer forintos Adidas cipő, ami valójában nem több, mint kavicsgyűjtő.

Ez egy kelleténél jobban túlbonyolított öblítési rendszer, váratlan meglepetéssel… 😀

Hirdetés

Szólj hozzá!