18 kisgyerek, akinek még csak sejtése sincs róla, hogy mennyire vicces tud lenni

Hirdetés


A gyerekek állandóan mosolyt csalnak az arcunkra – elég egy csillogó szemű, mosolygó tekintet, egy komisz vigyor vagy egy mókás mozdulat, és a szívünket azonnal felvillanyozza a jelenlétük. Amikor elkezdenek beszélni, még viccesebbek lesznek a mindennapok, ugyanis a gyermekek még tényleg őszinték és ami a szívükön, a szájukon, és persze még annyi mindent nem értenek a világból és hiába neveljük őket jól, sok társadalmi normával még nem lehetnek tisztában. Ebből pedig őrületesen sok vidám történet születhet. :D

A kisfiam odament egy vadidegenhez a Mekiben, hogy figyelmeztesse, mindjárt le fog csúszni a nadrágja.

Ezt a Darth Vaderes üdvözlő kártyát kaptam a kislányomtól. (“Apa, én vagyok a lányod.”)

Innen tudhatod, hogy a gyermek még nem elég idős ahhoz, hogy egyedül megetesse a macskát.

Megkérdezték az óvodásokat, hogy mik szeretnének lenni, amikor felnőnek. A klasszikus válaszokon kívül (bébiszitter, rendőr, baseball játékos, kukás, fagyis, balerina, ügyvéd) vannak kevésbé jól fizető tervek is (boszorkány, szuperhős, Amerika Kapitány) és igencsak meredek elképzelések is (az anyukám, egy cica, cukorbevonatos fánk).

Hirdetés

Így búcsúzott el a kislányom a bátyjától, amikor jött érte az iskolabusz.

Már alig öt hónaposan sikerült a legmenőbb tablóképet produkálnia.

A kishúgom kapott egy babaházat, és ilyenkor is előjön belőle az igazi ázsiai: az összes babának le kell vennie a cipőjét a bejáratnál!

A kisfiam Halloweenkor mindenáron fingnak szeretett volna beöltözni…

Azt hiszem, le kell ülnöm beszélni a kislányommal, bár még fogalmam sincs, mit mondjak neki.

Anyukám elmondása szerint ez volt az egyik kedvenc dolga, amit gyerekként csinált.

A barátom kisfia perceken keresztül úgy próbálta felvenni a könyvet a padlóról, hogy közben rajta állt.

Amikor az unokahúgomra vigyázok, rendszeresen játszunk orvososat, amiből a kedvenc része az, amikor nem sikerül a műtét, meghal és temetést kell neki rendeznem.

A 11 éves fiam egy elhízott, középkorú Batmant kezdett el rajzolni, aminél jobb dolgot már régóta nem láttam.

A kisfiunk hat évesen “világgá ment” otthonról, és megmondtuk neki, hogy szeretjük, és bármire is szüksége van, jöjjön vissza. Szóval visszajött és elvitte a macskát…

A tengerészgyalogosból lett rendőr szomszédom pánikolva hívott fel, hogy nincs otthon a felesége, és gond van a gyerekeivel.

42 éves férfi vagyok, aki gyerekkorában lány unokatestvérek között nőtt fel. Most nézzétek meg, miket műveltek velem akkoriban…

Azért legyünk őszinték, nem mond butaságot.

A 7 éves kishúgom imádja a dinókat, de egy babaházat kapott karácsonyra. Szerencsére sikerült feltalálnia magát.

Hirdetés

Szólj hozzá!